Január 25.
Forrás: B in B | 2012 február 13.
Ma végre kijutottunk a virágpiacra, de sajna nagyot csalódtam. A korábbi alkalmakkor sokkal szebb virágok voltak és nagyobb volt a választék is. Persze azért vásárolgattam, de vissza kell mennünk!
Barnit persze végig cipelni kellett és mivel majdnem az egész piacot bejártuk totál elfáradtam.
Itt most a száraz évszak van, amir annyit jelent, hogy nagyon ritkán van eső, vagy nincs is és 30-35 fok. Szóval a hőmérséklet csak kicsivel alacsonyabb, mint az esős évszakban , de mégis sokkal kellemesebb, mert a páratartalom a nekünk megszokott.
Nekem a piacon nagyon melegem volt, az jutott eszemebe, olyan idő van, mint otthon nyáron mielőtt jön egy jó kis zuhé.
Mondtam a sofőrnek, hogy menjük vissza az autóhoz és jöjjünk ki inkább a jövő héten, mert melegem van, Barnu nehéz és nincsenek igazán szép virágok. Éppen beszálltunk az autóba mikoris elkezdett csöpögni az eső. Pár perc alatt akkora felhőszakadás lett, hogy lépésben haladtak az autók az autópályán, éééssss a hőmérséklet egészen 23 fokig lehűlt. Nagyon jó volt! Persze ahogy kisütött a nap újra tombolt a hőség.
A sofőr meg teljesen kész volt, hogy januárban eső Thaiföldön!
Tovább a teljes bejegyzéshezJanuár 24.
Forrás: B in B | 2012 február 8.
Kezdett lelkiismeret furdalásom lenni, hogy lassan 3 hete,
hogy itt vagyunk és még nem néztünk meg egyetlen templomot sem. Amiről az
útikönyvek azt írják, hogy ezt mindenképpen látni kell, na azokon már túl
vagyunk, úgyhogy a bangkokforvisitors.com oldalon szoktam csemegézni.
Találtam is egyet, ami a képeken nagyon szép volt és nem
messze tőle van a Princess Mother Memorial Park is, gondoltam ez a két
látnivaló belefér egy napba. Sokszor csak az odaút hosszabb, mint amennyit ott
töltünk és akkor még haza is kell jönni.
Az útikönyv térképén szoktam megmutatni a sofőrnek, hogy mit
szeretnénk megnézni, mert ahogy mondom nem mindig jön rá, mire is gondolok.
Láttam rajta, hogy nagyon gondolkodik, mint kiderült Ők egész máshogy hívják a
parkot, a templom nevét meg teljesen másképp ejtik. Hát ez van.
Kerülő úton mentünk, mert a rövidebb út a kínai negyeden
keresztül vezetett, amit jobb volt most elkerülni a kínai újév miatt.
Gondolhatjátok mennyien vannak ott, miután mi is használjuk azt a kifejezést,
hogy „annyian vannak mint, a kínaiak“. Tömegnyomor.
Egészen rendezett városrészen mentünk keresztül, nem volt
szemét, nem volt lépten-nyomon kajásstand, így kajaszag sem, volt viszont normális
forgalom.
Wat Pichai Yathikaram
Nincs adat róla, hogy pontosan mikor épült a templom.
Majdnem biztos, hogy abban az időben, amikor Ayutthaya volt az ország fővárosa,
és a templom körüli terület volt a fő kikötője a fővárosnak. Amit tudnak az az,
hogy a templom elhagyatott volt, amikor a XVIII. század végén Bangkok lett a
főváros.
Az 1830-as években III. Rama király udvarához tartozó magas
rangú hivatalnok úgy határozott, hogy újjá építetti a templomot. Napjainkban
ezt az újjá épített templomot lehet megtekinteni.
Mint a legtöbb thai templom esetén, ennek a templomnak az
épületei is egy négyszög alakú, bekerített területen állnak.
A fent említett oldalon sok szép képet látam a templomból és
hűen tükrözték a valóságot. Ragyogó napsütésben voltunk ott és tényleg
hófehérek voltak a falak (gondolom az 1830-as évek óta párszor újrafestették).
Itt nemcsak a templomban, hanem már a környékén is mezítláb
kellett sétálgatni a tűzforró köveken. Hát Barniról nem vettem le, mert akkor
cipelnem kellet volna egész végig.
A fehér és arany háttér mellett ijesztőek voltak ezek a vad,
tűzes őrzők.
A szokásos meredek lépcsők itt is megvoltak, Barninak külön
túra volt felmászni, de a végén örült, mert talált magának szórakozást.
A templmtól elautóztunk a Memorial Parkig, ami olyan
eldugott helyen volt, hogy nem valószínű, hogy egyedül megtaláltam volna,
illetve egyedül be sem tévedek ilyen környékre.
Annak a háznak a környékét alakították át emlékparkká, ahol
a király édesanyja gyerekkorában élt. Sok helyen látszanak még az eredeti
épület falmaradványai.
Kiállítás keretében emléktárgyakat és fotókat lehet megnézni
az életétől. Sajnos fényképezni nem lehetett, remélem így is elhiszitek, hogy a
Hercegnő kedvenc sportja a síelés volt illetve a korcsolyázás. Egy hatalmas
vitrinben a sífelszerelése van kiállítva. Ott álva nekem a jamaicai bobosok
csapata jutott az eszembe. Basszus ebben az országban nem is ismerik a havat.
Egy külön kis épületben a Hercegnő gyerekkorának megfelelően
rendeztek be helyiségeket. Ezeket csak üvegfalon keresztül lehetett megnézni,
így nem sikerült jó képet csinálnom.
Az udvaron valami förtelem kiállítás volt, meg sem próbáltam
értelmezni.
Azt gondolom ebbe a parkba ritkán vetődik nem helyi ember,
akárkivel találkoztunk mindenki meg akarta érinteni Barnit, kérdés nélkül
fényképezgették, puszit dobáltak neki. Utálom ezt!
Január 21.
Forrás: B in B | 2012 február 7.
Megint vagy még mindig, de ma is a helyi Skanzenben voltunk,
úgy rémlik ez volt a 4. alkalom. Van róla egy könyvünk, amit most végignéztem,
így biztos vagyok benne, hogy még egyszer menni fogunk, mert még nem láttunk
mindent.
Furcsa módon nem voltak soha, néha láttunk egy-egy csoport
gyereket, de ennyi. Pedig ma nem is volt brutál meleg.
Először egy nyolc szögletű épületet jártunk körbe, amit
buddhista ünnepekkor használtak, illetve nyári laknak. Anno nem tudtam
elképzelni, hogy lehet lakni olyan épületben, ahol hiányzik egy-egy fal, vagy
nincs ablaküveg. Ha fúj a szél, akkor kellemesek ezek az épületek, de az esős
évszakban kicsit gáz!
A víz mellé épített házaknál mindig található közvetlenül
lépcső a vízhez, a csónakok mindig fontos közlekedési eszközök voltak.
Egy kicsit illúzióromboló
A Phanom Rung szentélyt egyedül másztam meg, Barnit jobban
érdekelte a golfautó (ez az egész napra igaz volt, de néha elrángattuk onnan).
A szentélyt a hindu vallásnak megfelelően építették és vallási központként
használták. A X. században kezdték el építeni és a XIII. században fejezték be.
Később kolostorként használták.
Nem volt sok lépcső felfele és elkezdtem körbesétálni, mert
a belső részt is meg akartam nézni. Miután a harmadik oldalon sem találtam
kaput, bemásztam egy nem túl nagy nyíláson, 1 méter magas és két méter hosszú
volt kb). Azt lehetett a nyíláson át látni, hogy belül is gondozva van, vágva
van a fű, de ez a kis folyósó tiszta pókháló volt (otthon sem vagyok tisztába a
mérges pókokkal hát még itt) rajtam volt a para rendesen. Amikor átértem
láttam, hogy a negyedik oldalon hiányzik egy kis része a falnal, kifele ott
távoztam!
Ezt a hegyen lévő épületet én már egyszer megmásztam dög
melegben, Barnit magamra kötve. Most sikerült rávennem V-t, hogy Ő is jöjjön
fel. Hát a csúcsig nem jutottunk el, de
legalább nem mondott egyből nemet.
Barninak is kezd tetszeni, amikor úgy dolgokat próbálhat ki,
jaj én úgy vártam már ezt az időszakot, hogy nézelődjön, érdeklődjön, részt
vegyen a dolgokban.
Nagyon-nagyon látszott a növényeken, hogy kellene nekik eső.
Ami még nem száradt ki, az is csak kornyadozik.
Thaiföld nagy alapterületű ország és más-más jellemzi a
különböző régiókat, akár az építészeti stílust, akár ruházkodást (ez főleg
régen volt jellemző), akár az étkezési szokásokat nézzük.
Az a jó ebben a Skanzenben, hogy egy helyen meg lehet nézni
az ország különböző területeiről átköltöztetett épületeket.
Ez az épület az északkeleti régióból való és ma már csak
ritkán látni ilyen stílusban épült házat, templomot.
A fiúk ide nem jöttek be, mert Barni nem volt hajlandó
kiszállni az autóból. Szegénykém nagyon meg akarta szerezni a kulcsot, de nem
számolt a túlerővel.
Mivel a golfautóból mindent látni és remek képeket lehet
csinálni, nem mindig szállunk le az autóról, ha egy kisebb rom, szobor vagy
kert mellett megyünk el. Az istenek kertje mellett is majdnem elmentünk, de
valami azt súgta nekem, itt álljunk meg. Egyedül mentem be, és annyira, de
annyira gyönyörű volt. Remélem valamennyit a képek visszaadnak belőle.
A kertben igazából a szobrok a fontosak, hindu istenek
szobrait gyűjtötték össze, a klasszikus irodalom szereplőit, amelyek jól
ismertek a thai emberek körében.
A szobrok kevésbé, viszont a növények annál inkább
lenyűgözőek voltak. Valószínű, hogy ezen a területen locsolnak, mert minden élt
és virult.
Szerencsés helyzetben vagyunk, mert van lehetőségünk
többször meglátogatni ezt a helyet, kisgyerek nélkül sem lehet mindent megnézni
egy nap alatt, illetve egy idő után befogadni nem képes az ember.
Január 20.
Forrás: B in B | 2012 február 2.
Szerdán (csak ezen a napon van) nagyon ki akartam menni a
virágpiacra, de végül nem mentünk. Úgy gondoltam minimum 1 órát töltöttünk
volna ott, de inkább többet és nem bírtam volna Barnit olyan hosszú időn
keresztül cipelni. Jövőhéten tuti megyünk!
Írok egy kicsit Barniról.
Ha azt írnám, hogy egy arany virágbogár valószínűleg nem
hinnétek el, de nem sértődnék meg, mert nem az. Sőt. Egy igazi büdös kölök J!
Türelem terén nagyon sokat változtam jó irányba, amióta
megszületett, ennek ellenére sokszor már a határokat feszegeti.
Barni igazából már eszik mindent, nem főzök neki külön, vagy
a húsit vagy a köretet megeszi. Ami nem jó, hogy több az édes íz az
étrendjében, mint a sós.
Reggelire vagy péksütit eszik vagy kakaós reggelizőpelyhet
szigorúan szárazon és csak vízet hajlandó meginni. A napokban kóstolgatja az én
kukoricapelyhemet tejjel és kezd ízleni neki (kakaó nem kell neki).
Bevallom nálunk nincs az ebéd minden nap azonos időben, ha
nem vagyunk itthon a kocsiba kekszet kap és alvás után van meleg étel.
A vacsi hol meleg, hol hideg, próbálom hogy sós legyen,
virsli, pirítós, rántotta.
Napközben többször eszik gyümölcsöt, szerencsére nagyon
szereti, illetve néha pudingot, fagyit.
Szerintem a mennyiségek jók, az összetevőkön kellene egy
kicsit változtatni. Vannak élelmiszerek, amik nagyon hiányoznak itt kinn, a
felvágottak (lehet kapni, de más az ízük mint otthon, nekem minden édeskés,
brrrr), a túró, de az nagyon, a sajtok – és ezekkel lehetne a hideg kaját
változatossá tenni.
Vízen kívül megissza a gyümölcslevet is, és amit mi iszunk
abból mindig kell neki (Nespresso kávéfőzönk van és azért iszom csak napi
kettőt, mert a patronbeszerzés nem egyszerű), szerencsére sok tejjel iszom a
kávét (igazából tejeskávéként), így talán egy-két korty nem árt meg neki.
Viszont napi egy-két pohár kolát megiszunk mind a ketten V-vel, de ezen muszáj
lesz változtatnunk, mert az is kell neki, és brutál hiszti van, ha nem kap.
Vagy stikában kell innunk.
Ja és nem zavarja a szénsav!
Imádja a vízet, kicsit többet fürdik az átlagnál. Van hogy
reggel megy V-vel zuhanyozni, mert őt ilyenből nem lehet kihagyni. Ha brutál
gyurma van a pelusban én nem szórakozom megyünk popsit mosni, úgyis imádja. És
van az esti nagy fürdés vagy zuhany. Ehhez jön még ha jó idő van a medencézés.
Ha feledékeny vagyok, azaz nem csukom be az ajtót talál a lakásban más
vízforrást is, igen a wc-t (még sem akkora gáz, hogy minden nap ki van
fertőtlenítve). Én nem tudom, hogy honnan szedi a hülyeségeit, de amit a wc-vel
művel az teljesen kiakaszt. Képes csurom vízesen megjelenni a konyhában és hív,
hogy nézzem meg mit csinált. Ilyenkor áll a víz a fürdőben és ha valamit
ottfelejtettünk az általában a wc-ben landolt. De találtunk már benne játékot
is.
Az hogy wc kefével a kezében sétálgat a lakásban már tök
természetes. Próbálok nagyon odafigyelni, hogy becsukjam az ajtót, nem elég
behúzni!
Sportkupakos üvegből iszik, ami neki elérhető helyen van
egész nap. A legújabb szórakozása, hogy nyomja ki belőle a vízet a földre
(aztán jókat esik rajta), majd keres valami rongyot és törölgeti szét. Ezt mát
megcsinálta naptejjel is és valami helyi, folyékony ételízesítővel is (5x
mostam fel utána, az olajhoz hasonlított). A pattintós fedeleket mind ki tudja
nyitni. Ezekre az akciókra annyi idő elég, amíg én elmegyek a mosdóba.
Reméljük gyorsan túl leszünk ezeken a roppant szórakoztató
játékokon.
Olyan aranyos dolgokat lehet kapni a gyerekeknek, ami a
kedvenc alvós cucca lesz, nálunk ez egy zseblámpa, amihez néha visz
távkapcsolót, számítógépes kábelt, bármit ami nem gyerekeknek készült.
Ha teheti valamit húz maga után, övet, hajszárítómat,
telefontöltőt, amit a szekrényben talál, de bármilyen vezeték megteszi. A vezetékes telefon a lakás tartozéka volt, és mi használjuk is. Egyébként holt cuki, ahogy hállózik! Tényleg
mint akinek nincsen játéka.
Iszonyat sokat pakol, találtam már kistepsit a ruhásszekrényemben,
sajtreszelőt az ágyába, telefont és mp3 lejátszót a hűtőben, szennyes ruhát a
dvd filmek fiókjában, és előszerettel pakolja ki a táskámat és hordja szét a
lakásban. Egyébként tök jó nézni milyen átéléssel tudja ezeket csinálni.
Egyik nap viszont nagyon rám hozta a parát. Úgye arra nagyon
figyelek, hogy a teraszajtók vagy a szúnyoghálók be legyenek zárva (ilyen
szempontból rossz ilyen magasan lakni). Én a konyhában főztem és hallottam,
hogy a nappaliban kapirgászik, majd az tünt fel, hogy csend van. Rohanok a
szobájába – nincs ott, megyek a mienkbe – nincs ott (ilyenkor látom, hogy
ajtó-ablak csukva), úristen hol van, rohanok vissza a konyhából nyíló erkélyen
is megnézzem, amikor ezt látom:
Ez azóta rendszeres, (azért tudtam csinálni a képeket is) néha játékot is visz be magával, bár
szerintem tök sötét van benn.
Tovább a teljes bejegyzéshez
Január 17.
Forrás: B in B | 2012 február 2.
Végül az előző hetet magamra vállaltam, hogy miattam nem
voltunk sehol, de ez a hét sem lesz ugrálós, mert nagyon hülye voltam. A fájós
lábammal elmentem futni, hátha jobb lesz (nem tudom mire alapoztam), de nemhogy
jobb lett, hanem még rosszabb, nagyon fáj. A sima fájdalomcsillapítókat csak
rövid ideig érzem, erősebbre váltottam. Remélem nem kell sokáig szednem.
Mégsem ülhetünk egész nap a lakásban, mára bevállaltam az
Állatkertet. Persze végig szugeráltam Barnit, hogy tartson ki a biciklin,
illetve ne álmosodjon el annyira, hogy cipelni kelljen. Az aszfalton könnyű
volt tolni a babkocsit is és a biciklit is, de az állatok kifutóját nem könnyű
megközelíteni. Mindenhol vízelvezető árkok vannak, nem túl mélyek, de ha
belemegy az első kerék csak úgy tudunk továbbmenni, ha megemeljük a biciglit,
így ma messziről nézegettük az állatokat.
Nem voltunk bent másfél óránál többet, így Barni pont
addigra álmosodott el, mire visszaértünk az autóhoz.
Annak ellenére, hogy itt locsolják a növényeket hiányzik
nekik az eső.
A karácsonyfa mellett fagyiztunk. Annak ellenére, hogy itt
nem ünneplik a karácsonyt a turistákért mindent.
Január 14.
Forrás: B in B | 2012 január 30.
Nagyon babonás vagyok, és örömmel konstatáltam, hogy
megúsztuk a tegnapi napot!
Reggel Barnit öltöztetve észrevettem, hogy valami megcsípte
a nyaka alatt, kicsit duzzadt volt, de nem vakarta vagy piszkálta. Ilyenkor
mindig rossz érzés kerít hatalmába, utálom a bogarakat, rovarokat… (sajnos itt
a szúnyogok is sok betegséget terjesztenek, sokkal tisztában sem vagyok).
A Marina parkba mentünk ma, mert a múltkor nem tudtuk megnézni
az egészet. Amikor Barnit beraktam a kocsiba láttam, hogy az egyik szemhéja
piros és kicsit duzzadt. Nem vagyok hipochonder, de jó pár betegség végigfut
ilyenkor az agyamban (huzatot kapott, árpa, kötőhártya gyulladás…).
Szerencsére V partner ilyenkor J,
és kérdezte, hogy előbb orvos vagy várjunk még, vártunk.
Mire elértünk a parkhoz Barnu elaludt, ezért előbb bementünk
a Szafari parkba, ahol már voltunk kétszer, így már nem olyan izgalmas.
V mondta, hogy az árvíz alatt ki kellett menekíteni az
állatokat, mert több, mint egy méter magas volt a víz. Tényleg más volt a park,
mint korábban. Átrakták az etetőhelyeket, sok helyen volt még víz, ahol eddig
nem (gondolom majd kiszárad), és voltak állatfajták, amelyekből sokkal kevesebb
volt, mint eddig.
Nagyon sokan voltak a parkban, gondoltuk, nem régen
nyithatott ki újra, de később mondta a sofőr, hogy gyereknap volt a hétvégén.
Közben felébredt Barni és nem lett csúnyább a szeme, de az
arcán és a fülén és bepirosodtak csípéshelyek. F@sz@!
A vadállatokat elválasztó kapuk nem is voltak bezárva, hanem
az őrők terelték az autókat. Izgi volt. Itt lehetett a legjobban látni a
növényeken, hogy meddig is ért a víz, szerintem legalább két méter magas volt.
A korábbi látogatásunktól eltérően iszonyú sok madár volt,
most fészkeltek, hihetetlen zajt csaptak.
Amikor először voltunk itt V-nek az sem tetszett, hogy ott
lehúztam az ablakokat, ahol a zebrák meg az antilopok vannak, erre ma a Ő volt,
aki a tigrisek mellett lehúzta az ablakot és úgy fényképezett. Annyira bátor!! J J J
Nem szeretem a madarakat, de ez gyönyörű volt.
A Szafari park kijárata után van a Marina park egyik
parkolója (nem kicsi!), ami tele volt. Elkanyarodtunk a másik parkolóhoz és
akkor úgy döntöttünk, nem megyünk be. Nem vagyok kiváncsi a sok lökdösődő ázsiaira.
Hazafele bevásároltunk, mert másnapra V vendégeket
hívott.
Délután Barni nagyott aludt, és amikor felébredt majdnem
elájultam, minden csípése feldagadt, alig bírta kinyitni a szemét, úgyhogy irány
a doki.
Nekem még nem igazi a lábam, eléggé sántítok, ezért amikor
kiszálltam az autóból és elindultam sántítva befele, már jött is egy fickó
tolószékkel, jaj mondtam nem én vagyok a beteg, de köszi! Szerencsére nem volt
senki, nem kellett várni. Amikor vizsgálták Barnit akkor vettem észre, hogy az
egyik füle nemcsak, hogy vörös, de egy kisebb méretű karfiolt próbál
megformázni (egyből eszembe jutott az első kutyusunk, aki a védőoltástól
beödémosodott, a szemén meg a fülén látszódott, de ilyenkor a legveszélyesebb ha a torka is bedagad).
Csak az allergiás reakcióra kapot gyógyszert, amíg
V várt a gyógyszerre és a számlára, mi addig lépcsőztünk. Szóval a kedve
nem volt rossz, csak a kinézete J.
Örültem, hogy gyorsan végeztünk, de nem tartott sokáig, mert
a még a kórház előtt V rávágta az egyik ujjára a kocsiajtót, úgyhogy
mentünk vissza. Szemét voltam, de nem bírtam ki röhögés nélkül. Fájhatott neki
rendesen, mert szakadt róla a víz a légkondis váróba. Amióta Grace klinika fan
vagyok, sokat tanultam orvoslásból, így tudtam mondani V-nek, hogy szakmai
berkekben azt mondanák az ujjára, hogy hamburgerujj, így neki most van egy
hüvelykujja, egy hamburgerujja, egy középső ujja…. és egy mocsi kedvese J.
Összehúzták neki a sebét, de nem volt semmi komolyabb
beavatkozás.
Egész este ápolhattam a két gyerekemet. Barnit oda is vettük
magunk közé aludni, hogy tudjam hallgatni a légzését.
Vasárnapra egy picit jobban nézett ki!
Január 13.
Forrás: B in B | 2012 január 27.
Szóval miért nem ketten vagyunk itthon Barnuval.
Itt a külföldiek, illetve e tehetősebb thájok úgynevezett maid-et (ejtsd méd) alkalmaznak, akik elvégzik a házimunkát és sok esetben bébiszitterkednek is. A tehetősebb rétegnek (illetve a külföldieknek) szánt lakásokat, házakat úgy alakítják ki, hogy a lakáson belül „saját helyet“ alakítanak ki a maidnek. A lakásból is be tudnak menni, de általában külön bejárata is van, hogy ne kelljen a háziakon keresztül menni.
A „saját helyet“ nagyon-nagyon képletesen kell érteni. A mi lakásunkhoz tartozó maid szoba 1,75×2,25 méter és ebből nyílik a fürdőszoba, ami 0,8×2,25 méter. Ide tényleg csak egy budi, egy kézmosó és egy zuhanycső fér be, mondhatni a wc-én ülve zuhanyzik. És ablak nuku. Egyszerűen borzasztó! De sajnos általánosságban mindegyik hasonló paraméterekkel rendelkezik.
Ebben a házban külön lift van, elvileg a mienket nem használhatják. Mintha nem is a XXI. században lennénk.
Vannak maidek, akik ott laknak a családoknál (ezek főleg Thaiföld más vidékeiről jönnek a fővárosba, elsősorban munkalehetőség miatt, de vannak burmai vagy fülöp-szigeteki emberek is, legálisan-illegálisan, inkább ne firtassuk), vannak akik, reggel jönnek, délután mennek.
Ha nagyon beválik egy maid, egyre jobban részt vesz a család életében, főleg a gyerekekkel való foglalkozást illetően. Van amikor Ő vigyázz este a gyerekekre, hogy a szülők tudjanak szórakozni, de van, hogy viszik magukkal nyaralni is. Nekem kinyílt a bicska a zsebembe, amikor láttam, hogy anya-apa az egyik asztalnál kényelmesen reggelizik, a maid pedig a 3 gyerekkel egy másik asztalnál. Annyira kevés időt tudunk közösen tölteni, azt gondolom ki kell használni, hogy együtt lehetünk. Egy-egy estére még azt mondom oké, de nyaralás alatt nem!
Egyenlőre el sem tudom képzelni, hogy ne én fektessem le Barnit, nemhogy az Anyukám vagy egy idegen. NEM!!! És nem vagyok ősanya típus.
Én mondtam V-nek, hogy szerintem nekünk nincs szükségünk maid-re, de ő ragaszkodott hozzá. Mondjuk, amikor mi otthon voltunk oké, hogy valaki mosott-vasalt rá, takarított utána, de erre most itt vagyok én J!
Ahhoz ragaszkodtam, hogy ne lakjon itt. Az első hölgy, aki ismerős lévén került ide, két vagy három napig volt, mert annak ellenére, hogy V-vel előre megbeszélték, hogy nem fog itt lakni, mégis is akart. Hát nem volt hosszú munkaviszony.
A második maid kb november közepe óta van itt, aranyos egyébként. Egy probléma van, hogy mindig németül szól hozzám (volt egy német kapcsolata) én meg mindig angolul mondom, hogy nem tudok németül (biztos összekever V-vel J), de megérti az angolt. Mondjuk ne az én angolomat vegyük tudásnak! Sajnos!
Mondjuk a házimunka nem az én sportom, de most, hogy egész nap itthon vagyok Barnival kikapcsol amikor főzök, vasalok, most csak főzök.
Takarítani kevésbé szeretek, de nem hiszem, hogy minden nap ekkora takarítást kell csinálni, ami itt minden nap történik. A fürdő minden nap domestosos sokkon megy keresztül. Én biztos hogy csak hetente 2x csinálnám meg, de akkor sem fulladnánk meg a koszban.
A mosást is a csajszi intézi, hát…. Lehet, hogy én nem tudok mosni, de nálam nem szokott a mosógép orrán-száján és minden létező nyílásán dölni a hab. Vagy ilyen koszosnak gondol minket.
Na de hogy jót is írjak (egyébként nem a személye ellen van kifogásom, hanem pénzkidobásnak tartom), ha megkérjük főz is nekünk. Na én most megkértem. Annyit mondtam neki, hogy thai kaja legyen és no spice! Az alapanyagokat Ő vette meg, de néztem amikor főzte.
Zöld curry-s csirke
Alapanyagok: a zacskókban valami kimért cucc volt, zöld curry, a világosabb valami cukorféle, kókusztej, a tálban pedig helyi zöldség és fűszernövény. A helyi zöldség nevét múltkor megnéztem a szupermarketben, de legközelebb leírom, mert megjegyezhetetlen
Segédkukta
Az elkészült étel
A rák csak nasi volt, a söfőr mondta neki, hogy én szeretem a halat, meg a tengeri herkentyűket. Nagyon jó volt
Kóstolás után: hát nem lesz a kedvencem, de nem bántam meg, hogy megkóstoltam. Nekem túl fűszeres volt, hiába mondtam, hogy no spice! Később a söfőr kérdezte milyen volt a kaja, mondtam, hogy nekem csípős. Erre mondta, de hát csak egy db chili volt az egész kajába! Tehát megtanultam nem elég azt mondani, hogy no spice, a jelszó: no chili!
Tovább a teljes bejegyzéshez
Január 9-12
Forrás: B in B | 2012 január 26.
V számára elkezdődtek a dolgos hétköznapok, ketten
vagyunk itthon, illetve nem, de erről majd később.
Ezt a hetet még az átállás határozta meg, nem nagyon akartam
rángatni Barnit, aludjon amikor akar, de jól vette az akadályt. Aludt délután
és este, bezzeg én esténként abszolut nem voltam álmos napközben meg szenvedtem
rendesen. Majd az idő gyógyulász hoz J!
Úgyhogy javítom magam, miattam nem nagyon mentünk sehova, csak vásárolni és az
IKEA-ba (ember alig volt, azok sem helyiek, jó feeling volt).
Nem sokat tévedtem, amikor írtam, hogy gyakran fogunk
lejárni a medencéhez, eddig minden nap. Egyelőre a medence szélén lévő
díszkavicsok vízbe dobálása a fő szórakozás és ezzel párhuzamosan Anya
kinevetése, amint szedi ki a kavicsokat a vízből. Közben én is rájöttem, hogy
jobban járok, ha hagyom pelusba rohangálni, mert különben szandálostúl megy a
vízbe.
Több kisgyerekes család is lakik a házban, párral már
összefutottunk, de még nem alakulnak a „barátságok“. Bár Barni követ mindenkit,
mint egy kiskutya.
Hogy mégis írjak valamiről, írok a lakásunkról és az ahhoz
vezető útról.
V már akkor kezdte nézni a lakásokat, amikor mi még
javában otthon voltunk. Küldte nekem a képeket, meg a honlapokat az
épületekről, a lakásokról és a közös helyiségekről, hogy válasszunk és mire mi
kijövünk minden el legyen rendezve.
V mondta, hogy én vagyok itthon többet, az a fontos,
hogy nekem tetszen a lakás. Ez oké, de ennyire fontos a környék is. Pesten, a
belvárosba lakva mindenhova eljutottunk Barnival, magamra kötöttem a kenguruba
és mentünk. Ő nagyon jókat aludt és meg közben elintéztem mindent, vagy csak
szimplán nem ültünk otthon. De sokat használtuk a babakocsit is, főleg, hogy
napközben csak a babkocsiban aludt, szerintem a XIV. kerület minden
kövét-bokrát névről ismerem J.
Valahogy itt Bangkokban is valami ilyemit szerettem volna.
El sem tudtam képzelni, hogy milyen körülmények vannak itt kinn. V ugyan
mondta, hogy itt nem fogok a háztól a parkig elsétálni babakocsival, de csak
legyintettem. Oké, kivételesen igaza volt.
Így miután kijöttünk először együtt néztünk lakásokat, emlékszem
az első szombatra, amikor 4 ingatlant akart az ingatlanos csajszi megmutatni.
Az első egy lakóparkban volt és annak ellenére, hogy szombat volt több mint 1
órát autóztunk odáig, de teljesen hiába. Olyan szakadó eső volt, hogy ki sem
tudtunk szállni az autóból. Teljesen be volt borulva, nem vártuk meg, hogy
elálljon. A következő ingatlanig újabb órás autókázás, de ezt legalább meg
tudtuk nézni. Ez is egy ház volt, hatalmas, és ez volt a lakópark szélén, ahova
nem szívesen mentünk volna a kigyók miatt.
Ezeket a lakóparkokat úgy kell elképzelni, mint egy kis
falut, általában földszint+emeletből állnak a házak, 3-5 különböző típusú ház,
általában kerítéssel elválasztva és rengeteg, de rengeteg burjánzó növény.
Tulajdonképpen van, ahol egyik háztól a másikig sem lehet ellátni a növényektől.
Nagyon kicsi az autóforgalom (reggel és este sem vészes), lassan mennek az
autók, elég családközpontú. A bejáratoknál őrök, nem mehetsz be, hogy szeretnél
körülnézni. Vannak közöségi területek, épületek, medence, fitnesz, kávézó,
üzletek, fodrász, a nagyobbakban iskola is. Szóval elég klasszak, de én jobban
szeretem a városi feelinget.
És egy nap ennél többet nem tudtunk megnézni, mert Barni
türelme eddig tartott. Üvöltő gyerekkel meg kinek van kedve kocsikázni.
Változtattunk a folyamaton és csak én (meg persze Barni) nézelődtem
az ingatlanos csajszival. Az első pár ingatlanban olyan borzasztóak is voltak,
hogy szinte rohantam ki a lakásból (eleinte uralkodtam magamon, hogy ez ne
legyen az arcomra írva, de aztán már elég volt rám néznie a csajszinak és
indultunk tovább). Annyira emlékszem egy hatalmas, 4 szobás, 4 fürdőszobás
lakásra, aminél azt mondta a csajszi, hogy a fürdők nem túl nagyok, ami a
valóságban azt jelentett, hogy V be se fért a fürdőszobába.
Úgye volt egy, ami nagyon tetszett, de az nem jött össze. Utána
mindegy mit mutatott, nem tetszett. Tavaly nyár végén V mondta, most már
válasszunk valamit, mert a szállodában soha nem fogjuk otthon érezni magunkat
(szerintem meg Bangkokban nem fogjuk). Akkor megnéztünk megint két lakást, amik
szintén nem tetszettek nekem, ezért mondtam V-nek nekem mindegy válasszon Ő,
amin persze megsértődött.
A legnagyobb probléma az volt a lakásokkal, hogy a sötét,
már majdnem fekete parketa miatt minden lakás nagyon sötét volt. Szerintem nem
megoldás, ha egész nap égetjük a lámpát. A másik probláma a méret volt.
V ragaszkodott a 3 szobához (háló, Barninak és egy vendégszoba), és itt
általában a 3 szobás lakások, házak 300 nm-nél kezdődnek, de láttunk 500 nm-es,
két emeleten elhelyezkedő lakást is. Borzasztó.
Nekem jobban tetszik egy kicsi, barátságos lakás, amin
látszik, hogy igazi otthon, mint egy 50 nm-es hálószoba, ahol nem is találom
meg a másikat, arról ne is beszéljünk, hogy mire a klima lehűti a szobát
felforr az agyam.
Nemsokkal a hazautazásunk előtt szólt az ingatlanos csajszi
(gondolom a töke tele volt velünk, akkor is ha ez a munkája), hogy van egy új
ház, aminek világosak a lakásai és nem túl nagyok. Megnéztük és azt mondtuk
oké. Nekem ez sem tetszett igazából, de már leszarom. Annyira UTÁLOM ezt
avárost, teljesen mindegy hol lakunk. Haza akarok menni.
Anno, amikor megnéztük a lakást, mondta a tulaj, hogy az
épület környékét még most rendezik, de ott is minden nagyon szép lesz. Az
azonos nagyságú lakások egyformán vannak berendezve, van egy bemutatólakás,
amit megnéztünk. Na az igazság az, hogy még a mai napig is csinálgatják a
lakásokat (egész nap fúrnak-faragnak, csiszolnak – qurva jó hallgatni, és néha
nem kapunk levegőt a vegyszerek szagától), gondolom, amikor kiadnak egyet,
akkor fejezik be teljesen.
A bérleti díj ahogy megyünk felfele, úgy nő, mi a
büdzsénkhez képest a legmagasabb emeletre akartunk jönni, de még ide is
felhallatszik az utca zaja. Nem az autók zaja a zavaró, hanem az egyéb zajok
(van egy hülye madár, ami egész éjszaka mondja a magáét, ennél még egy kakas is
jobb), illetve az őrök sípolása. Amikor az épület parkolójából ki akar menni
egy autó az őr megállítja a forgalmat és kiengedi, de ezek fújják éjjel is,
amikor nincs is forgalom, lehet lenyelte.
Kilépve a liftből ezt látjuk, ami szép-szép, de nincs
légkondi, így amikor süt a nap, kb 45 fok van (szeretnék ide virágot, csak meg
kell találni azt, amelyik bírja ezt a klimát
Az ajtóból, hátul a konyhaajtó látszik
Konyha, jól felszerelt és van hely bőven
A konyhából nyílik a mosóterasz J, azon a falon, ami nem
látszik van a lakás összes légkondijának a kültéri egysége, ha több is megy
szintén 45-50 fok van, viszont a ruhák 20 perc alatt szárazak
A mi hálónk
Fürdőnk
Barnu szobája
Alvó gyerekkel
Barni fürdője, nem használjuk, nálunk fürdik
Vendégszoba, ennek is van fürdője
Kicsi terasz, még virágok nélkül
Kilátás
Január 5-8
Forrás: B in B | 2012 január 23.
Ott hagytam abba, hogy beléptünk a lakásba.
Mást nem akartam megcsinálni, csak Barni szobáját annyira
összerakni, hogy legyen hol aludnia. Mert hát igen, Barni saját szobát kapott!
Nemcsak a játékok lesznek ott, hanem megpróbáljuk, hogy ott is aludjon.
Leszedtük a rácsot az ágyáról és órák alatt sikerült a leesésgátlót
is felrakni (amilyen egyszerű szerkezet, annyira bonyolult üzembe helyezni J). Barnu ruhái, játékai
egy bőröndbe voltak csomagolva gyorsan átpakoltam a szekrényébe, amíg
V elugrott vásárolni, mert nem volt itthon semmi.
Az esti altatás könnyen ment, de nagyon fáradt is volt. Én
bezzeg nem voltam álmos, miért is lettem volna, hiszen ekkor otthon kora
délután volt. Beszélgettünk V-vel miket kellene venni a lakásba, hogy egy kicsit
barátságosabb legyen. Úgye vettem én virágokat még a másik helyen, de azok nem
igazán élték túl a távollétemet. Na nem én hiányoztam nekik, hanem a locsolás,
illetve sok volt a tűző nap.
Még nem is készülődtünk a lefekvéshez, amikor Barnu
felébredt, szerintem a kis szervezete a délutáni alvásnak hitte csak ezt az
alvást. A nappaliban lévő ülögarnitúrának van egy része, amin kényelmesen elfér
egy ember, azt bevittük a szobájába és odafeküdtem mellé. Jó másfél óra múlva
aludt csak vissza mellettem és sokszor fel is ébredtünk. Nehéz volt ebben a
melegben aludni és a helyünket sem találtuk.
Reggelre megszoktuk a meleget
Pénteken kipakoltuk a bőröndöket, én próbáltam a
szekrényekbe is valami rendszert kialakítani. A mi szobákban lévő 4 szekrényből
V 4-be bepakolta a ruháit, hát ezt nem hagyhattam annyiba és mindent
átrámoltam. Amikor átköltözött minden doboz ki lett pakolva, de oda ahova
puffant. Ettől tudok a falra mászni, szerintem nincs még egy pasi, akinek ennyi
sz@r@ lenne, mint V-nak. Lesz majd időm elpakolgatni, szelektálni.
Délután elmentünk vásárolgatni, mert itt nincs olyan, hogy
egy üzletben mindent meg tudsz venni, illetve nagyon eltérő a választék is.
Amit nehéz lesz megszokni, hogy nincs olyan üzlet a
környéken, ahova csak le tudok ugrani, ha éppen valami nincs itthon (az előző
helyen kettő is volt, az egyik egész közel, a másik kicsit messzebb, de még
elérhető helyen). Nálam általában főzés közben derül ki, hogy valami biztos,
hogy nincsen itthon. Meg más úgy „háztartást vezetni“, hogy nem érzem
otthonomnak ezt a helyet!
A második éjszakánk is hasonlóan telt mint az első, talán
több időt töltött az ágyában, de sokszor keltünk és nagyon sokat ivott nemcsak
napközben, hanem éjszaka is. Ennek nagyon örülök, mert tavaly ez volt a
legrosszabb, hogy nem evett-ivott.
Szombaton nekivágtunk, hogy bejárjuk Thaiföld új
látványosságát, az IKEA-t, ami tavaly novemberben nyílt.
Alapterületre sokkal
nagyobb, mint nálunk az Örsön lévő, de a választék szinte ugyanaz. És drágább,
mint otthon, amin elcsodálkoztam, hisz itt az átlagkereset alacsonyabb, mint
nálunk. Sok helyit láttunk az üzletben, főleg az étterem részen, ahova mi is
beültünk és Barni megkapta a havi sültkrumpli adagját is. Semmit nem eszik
akkora élvezettel, mint a sültkrumpli, olyankor se kép-se hang J!
Barnit természetesen végig cipelni kellett. És persze az
Apja nem vihette. Ha leraktam nem haladtunk egy métert sem, mert minden
berendezett szobában megtalálta a lámpát és fel-le-fel-le…..
Mire a piactérre értünk már menni alig bírtam, a lábam még
mindig nem az igazi és hát Barni cipelése nem teszi túl jót neki. Ha beraktuk a
kosárba ordított, ha V hozzáért ordított, de a lámpaosztály megmentett.
Aminek elérte a kapcsolóját, azoknak a lámpáknak nem volt menekvés.
Aztán én is ki lettem elégítve, beszabadulhattam a gyertyák
közé! Olyan csoki illatú gyertyákat vettünk, hogy bele tudnék harapni! Otthon
nem láttam, hogy lenne ilyen.
Amíg V intézte az anyagi részét a vásárlásnak, elvittem
Barnit fagyizni, kemény (felfelé kerekítve) 50 Ft-ot fizettünk érte. Hát Barni
elfelejtette, hogy milyen a fagyi, az első falat után csak nézte, hogy hideg,
meg nem lehet harapni. Na izgalomra azért nincs szükség, hamar túltette magát
az első sokkon és rákantatnt a témára.
A parkolási rendszer azonban teljesen más mint otthon. Nem
viheted oda a bevásárlókocsit az autóhoz, de a kijáratnál van egy rakodásra
fenntartott rész. Addig álhatsz oda, amíg átpakolod a cuccokat. Az nem tudom,
hogy működik, ha egyedül vagy. V szerint nyugodtan otthagyhatod a kocsit
telepakolva, amíg elmész autódért a kutya sem fog hozzányúlni. V annyira
elfogult ezzel az országgal szemben, hogy akkor sem hinné el, hogy
bűncselekmény történt, ha vele történne!
Vasárnap délelőtt megint elmentünk vásárolni megint egy
másik bevásárló központba, mert kenyérpirítót akartunk venni.
Az étkezési szokások itt teljesen mások, mint otthon. A
helyiek nem igazán esznek hideg kaját, így péksüteményt sem. A főleg külföldi
vásárlóréteget megcélzó üzletekben van sokféle pékáru, de nagyon más mint
otthon. Vannak közöttük, amik frissen finomak, de másnap már nem lehet megenni,
mert olyan kemény. Amelyiket meg lehet enni, az nem olyan finom, illetve muszáj
hűtőben tartani, mert gyorsan megromlanak. Én meg személy szerint nem szeretem
a hideg kenyeret (egyébként ez jó, mert szinte alig eszünk kenyeret), viszont a
pirítóst igen, sőt Barni is nagyon szépen megeszi.
Mivel a helyiek nem használnak kenyérpirítót, így aranyárban
adják. Kb. tíz különböző márkájú, méretű, árú gép volt kirakva polcra, de ez
teljesen másodlagos, úgyanis egy fajta van raktáron. Jó kis rongyrázás mi?
A konyhagépek között bóklászva, Barnit szigorúan én cipelve
megláttuk, hogy itt is elkezdták árulni a kávégépünket. Karácsony előtt
bóklásztam a honlapjukon így teljenes képben vagyok, hogy nálunk 35.000 Ft-ba
kerül, itt kb. árat írok, mert nem tudom a pontos árfolyamot 120.000-130.000
Ft. És ez a különbözet jellemző minden olyan termékre, amit kimondottan az itt
élő külfödieknek szánnak.
Megnéztük a kapszulák árát is, ami majdnem a duplája, mint
otthon. Kiköltözéskor hoztunk bőven kapszulát, remélve, hogy nem akad fenn a
vámon, illetve barteleztünk is most decemberben, V diplomata ismerőse
hozta a mi kapszuláinkat, mi meg az ő könyveit J!!
Kikérem magamnak, ha valaki kávéfüggőnek mer nevezni.
Mikor már nem bírtam cipelni Barnit megkerestük a
lámpaszekciót és addig ott táboroztunk, amíg V megvett mindent, amit kellett.
Egyébként Barni megéri a pénzét, nem tudom honnan, de
megtanulta, amikor felültetem a nyakamba úgy rugózik, mint aki igazi lovon ül,
jól elszórakoztatunk mindenki körülöttünk. Kinézem belőle, hogy fog szerezni egy ostort!
Délután felfedeztük a medencét, egy külön rész van a kicsiknek, ahol a víz csak 40 cm és van egy kicsi játszórész is a
gyerekeknek, lassan Barni is belenő!
Az épületben a közös helyiségek a 7. emeleten vannak, innen
csináltam ezt a képet, látszik a mi ablakunk is, középtájon ahol a függöny be
van húzva (20. emelet)
Az éjszakánk már jobb volt, már csak rövid fennlétek
fordultak elő.
Már az előző bejegyzést is ezzel kellett volna kezdenem:
Boldog új évet kívánunk mindenkienk és főleg jó egészséget!
Bambi köszönjük a jó kívánságokat, olvasgatom a naplódat,
amikor Barni engedi és gratulánunk az óvoda területén elért sikerekhez J. Hát nem volt semmi!
Mindenkinek nehéz volt, remélem nekünk még messze ez az időszak, a sírás
kerülget, ha rá gondolok.
Blogleírás
Barni in Bangkok
Január 28.
Forrás: B in B | 2012 február 13.
A tegnapi nappal kezdem, a héten megint megkértem a maidet, hogy legyen kedves főzni nekünk valami thai kaját, illetve egészen pontosan sült rizst kértünk tőle. Ő is a sofőrrel szokott menni vásárolni, aki mondta, hogy csináljon hozzá levest is, mert egyébként nagyon száraz.
A sült rizs is nagyon finom lett, de a leves mindent überel, iszonyat finom lett. Annyit ettem belőle tegnap, hogy meg sem bírtam mozdulni. Most nem láttam, hogy csinálja, mert lent voltunk a medencénél Barnival, de legközelebb leírom. Leginkább az otthoni húsleveshez hasonlít.
Ma a Khao Kheow Open Zoo-ban voltunk, ahol pont a hazamenetelünk előtt jártunk, de nem tudtunk mindent megnézni. Nagyon kellemes idő volt, és nem is voltak sokan, de mégsem volt olyan jó, mint a múlt alkalommal.
A kínai újév alkalmából a bejárat környéke fel volt díszítve.
A múltkor nem látott állatokra koncentráltunk, de megnéztük a szarvasokat
és zsiráfokat és az orrszarvúkat most is megetettük.
Az orrszarvúknál kifogtunk egy orosz csoportot, húh. Az, hogy az állatkert területén tilos a dohányzás érdekes módon rájuk nem vonatkozott.
Két orszarvú pont előttünk ment egymásnak, és az elválasztó korlát ellenére, félelmetes volt.
A pici szurikáták olyan édesek.
Ez a medve nem semmi, úgy ült ott, mint egy pasa
Megálltunk a „botanukis kertnél“, ami igazából semmi nem volt, de Barni egy kicsit legalább biciklizet. Én valami növénykavalkádra számítottam, de semmi különlegesség nem volt.
A majmok múltkor idő hiányában teljesen kimaradtak. Az állatkert ezen része egy völgyben van, ahol teljesen megreked a meleg és semmi légmozgás nincsen, így kimondottan „jól“ esett megmászni a majmokhoz vezető lépcsőket. Mindkettőnket az éltette, hogy lefele tudunk venni hideg innivalót. Jó nagy helyük volt a majmoknak (bár itt mindent állatnak nagy kifutója van) és szerintem tök jól volt megcsinálva.
Barni számára az egész kertben ez a motor volt a legizgalmasabb, bárhol vagyunk a motorokat meg kell nézni
Én is szívesen fürödtem volna itt.
Bejegyzés jelentése
Tovább a teljes bejegyzéshez